1. Kezdem

 2009.01.14. 15:57

Harminc éves vagyok, boldog házasságban élek, szexuális életem is rendben van voltaképpen, habár nem mentes némi devianciától. De ez más lapra tartozik. Az egyetlen problémám, hogy életem során mindössze egy alkalommal sikerült természetes úton (értsd vibrátor nélkül, szeretkezés közben) orgazmust elérnem. Ez az egy alkalom sem volt egészen mindennapi, egy szexbár kabinjában, több felhevült, lyukon leskelődő idegen pasi lihegésétől övezve mentem el, de legalább a saját férjem, saját farkán ülve. Ez is valami. Összejött még egy másik alkalommal is, de akkor annyira be voltam szívva, olyannyira egybeolvadtam a világmindenséggel, a férjemmel, a zenével meg a hátamhoz nyomódó fallal, hogy talán csak álom volt az egész.

Megismerkedésünk első hónapjaiban, sőt, évében egyáltalán nem volt orgazmusom, és ez marha sok problémát, szomorkodást, vitát és kellemetlenséget okozott. B. egyre kevésbé akart és tudott kefélni velem – az egészet a saját kudarcaként élte meg.

Az önkielégítés sosem működött, a mai napig nem találok kulcsot saját magamhoz. Részben türelmetlenségből, részben más (hibás) reflexek miatt. Hosszas bénázás után isteni szikraként villant belém a megoldás – nekem vibrátor kell. Megvettük az elsőt, aztán a másodikat – szépen ki kellett kísérletezni, melyik és milyen a jó. A keményeket, erősen rezgőket szeretem – a méret tökmindegy, úgysem dugom be sehova.


A vibrátor azóta a szeretkezéseink részévé vált, s ez mindkettőnket boldoggá tett. Az egész kérdést megoldottnak tekintettem egészen néhány hónappal ezelőttig. Ekkor összeismerkedtünk egy házaspárral, akikkel azóta is összejárunk, barátkozunk és szeretkezünk... Hamar kiderült, hogy mi a helyzet az orgazmusommal, és a pasi (számomra teljesen érthetetlenül és váratlanul) egészen kiakadt azon, hogy én megelégszem ezzel a helyzettel. Abszolút elutasító volt a vibrátorral szemben, miközben abszolút nyitott felém.

Igazából mondhattam volna neki, hogy menjen a fenébe, ne szóljon bele az életembe. Keféljen olyan csajt, aki megfelel neki úgy ahogy van. De nem mondtam ezt, hanem tettem egy nagy elhatározást: megpróbálom, megtanulom...

 

Tudom, hogy amit itt leírok, nem csak az én problémám, tudom, hogy sok nő küzd ugyanezzel. A következő posztok a folyamat alakulásáról tudósítanak majd... Remélem, sikersztori lesz belőle... meglátjuk. Ha nem, akkor sem dőlök a kardomba, eddig is elég jókat élveztem – még ha vibrátorral is.

Címkék: orgazmus vibrátor

süti beállítások módosítása